Képek a rendezvényről

A Világtalálkozó szervezői minden kedves kollégának boldog új évet kívánnak!

Az új esztendő kezdete lehetőséget biztosít arra, hogy kicsit visszatekintsünk a tavalyi szép emlékekre. Ennek érdekében elérhetővé tettünk a rendezvény során készült képekből egy válogatást. Az Országos Széchényi Könyvtárban 2018. 11. 07-én készült fotók az alábbi linken érhetőek el: >link<

Fontos információk a beléptetésről

A konferencia első napján, november 6-án a Parlament területére a belépés az Országház főbejárat melletti ellenőrző-áteresztő pontján – az Alkotmány utca felőli oldalon – történik.

Az épületbe a XII. kapun lehet belépni. A beléptetési eljárás miatt kérjük, érkezzen meg 9:45-ig. A XII-es kaput 8:45 órakor nyitjuk.

A belépéshez minden érkezőnek rendelkeznie kell érvényes, személyazonosításra alkalmas okmánnyal (személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány). A személyazonosságot már az Őrnél igazolni kell.
Az Országház épületébe kizárólag előzetes biztonsági átvizsgálás után lehet belépni, amely hasonló, mint a repülőtereken.

Országház épületébe csak azok a személyek tudnak belépni, akiknek a neve szerepel a jelentkezési listán.

Köszöntő

Történelmet nem azért írunk, hogy különféle eredetű és értékű adatokat egybehordjunk és látásmódunknak megfelelően csoportosítsunk, hanem azért, hogy irányt mutathassunk a ma élőknek. Ezért szükséges időszakonként történelmi látványt is készíteni. /Bakay Kornél/

A “történelmi látvány”-t szakmánk horizontján a Magyar Könyvtárosok Világtalálkozójának sorozata biztosítja. Az idén VIII. alkalommal megrendezésre kerülő találkozó kulcs gondolata: Európai kultúra – nemzeti örökség. Az előző, 2013-ban rendezett találkozón a központi gondolat:Határtalan együttműködés. Stratégia, integráció, megújulás volt. Míg a VI. találkozó (2004) Az európaiság  – magyarság. Kulturális örökség és integráció címet viselte.

A felvázolódó másfél évtizedes ív is mutatja, szakmánk ezer szállal kötődik az európai kultúrához. A történelmi gyökerek nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket. Ennek megélő láttatása, a magyar kulturális hagyományok európaivá, az európaiak magyarrá modifikálása közös felelősségünk.

A Magyar Könyvtárosok VIII. Világtalálkozója szervezőbizottsága e felelősséggel áthatva üdvözli a találkozó valamennyi résztvevőjét, kíván eredményes tanácskozást, feltöltődést, iránymutató, megosztható és hazavihető szellemi tartalmakat.